2014-10-07








"Részeges"-zöld dió
befőtt...











Annyi helyen olvastam és hallottam már a zöld dió
szinte "mitikus" hatásairól. Bevallom őszintén még
 nem volt rá alkalmam, hogy megkóstoljam,de az
ismerősök véleményére adva a "kipróbálandó
különlegességek" képzeletbeli listáján 
elő lépett, hiszen éppen itt volt az ideje a 
zöld kis csoda gömbök begyűjtésének :D
Ugye azt fontos tudni, hogy csak az a zöld
dió termés felel meg a célunknak, amiben még nem 
fejlődött ki a csonthéj(népi hagyomány szerint
 Medárd és László nap között lehet szedni,
azaz nagyjából június végéig)
Igazi hungaricumnak számító zöld dió tartósításáról,
sok helyen olvastam, sőt segítséget is kaptam 
elkészítéséhez...de nem én lennék ha mindezekbe
 nem vinnék egy kis csavart?! :D
.
.
.

A zöld dió önmagában, és számos étel 
kiegészítőjeként is fogyasztható, 
ráadásul még egészséges is. A diófa hazánkban 
őshonos növény, olyannyira,
 hogy már honfoglaló magyar őseink is gyűjtögették, 
fogyasztották a Kárpát-medencében. A legismertebb
 és legjobb termőhelyek a mai 
Tiszacsécse és Milota környékén találhatóak.
 A dió hasznosítása több évezredes múlttal
 büszkélkedhet - szinte minden része értékes.
A zöld csoda
A csonthéját még ki nem fejlesztett, fiatal, 
zöld termés a zöld dió, amely csak akkor fogyasztható, 
ha belül még puha. A hibátlan darabokszedését és 
átválogatását az optimális hőmérsékleten 
való áztatás és hosszú érlelés, a fűszerek gondos 
kiválasztása, a mesterséges adalékanyagoktól mentes 
előállítás és a használt recept pontos betartása
 követi. Az eredmény: enyhén diós, fűszeres illatú és ízű,
 édesfinomság. A zöld dióból különféle eszenciák, 
borok, likőrök, olajok, lekvárok is készülnek.
A milotai zöld diót a világ egyik leghíresebb és 
legmagasabb minőségű diójaként tartják számon.
 A hungarikum-számba menő különlegességre eddig kevés 
figyelmet fordítottak, ám most egyre
 többen fedezik fel, és egyre népszerűbbé válik.
Köretként, desszertként egyaránt igazi ínyencség
A zöld dió azon kevés ételek egyike, amelyet nem kizárólag
 egyetlenfogáshoz lehet fogyasztani. A kulináris ínyencség adalékmentes, kiváló különböző húsokhoz, kacsához,
 libához és vadakhoz, de remek alkotóeleme lehet a 
sajttálaknak is, főleg a füstölt sajtok
 ízét egészíti ki, illetve kacsa- és libamájas 
készítményeknek. Ha desszertként szeretnénk fogyasztani, 
akár gyümölcstálakhoz, kelyhekhez, vagy 
fagylaltféleségekhez is kiválóan illeszkedik.
 A zöld dió leginkább szirupban található meg a polcokon, 
egyelőre csak az ország néhány tucat specializált
 elárusítóhelyén, illetve az interneten.
Finom és egészséges is
Noha elsősorban nem egészségügyi hatása miatt
 fogyasztjuk, a zöld dió szirupban figyelemreméltó
 C-vitamin- és vastartalommal bír,
 és a népi gyógyászat szerint máj-, gyomor- és 
vértisztító,gyomorerősítő, fertőtlenítő hatású,
valamint segíti a vérszegénység,
 levertség elleni küzdelmet is.
(Forrás: hazipatika.com)





Hozzávalók...
( 6 X 500 ml-s befőttes üveghez)

3 kg zöld dió
2 kg cukor
1 rúd vanília
5 dl (barna)Rum
1 lime leve és reszelt héja



Elkészítés...


Itt elöljáróban le kell szögeznem, hogy
 nagyon nagy mértékű türelem és elszántság
 kombinációjával kell rendelkeznünk... 
-hogy miért is??? Nosza kezdjünk hozzá :D
Végy le a fáról annyi zöld diót, amennyit 
ízlésed diktál. Mielőtt igazából hozzá kezdenél
 az "elő szürethez", tedd próbára a zöld termések
állapotát, azaz egy éles késsel hasíts ketté
egy pár darabot, és ha könnyen és akadályozottság
 nélküli a vágás útja, szedjed meg kis kosárkádat.
No akkor,itt elkezdődik az ádáz hajsza az idővel...
Amire szükséged lesz az egy igazán strapabíró
gumikesztyű, vékony kötőtű/vagy zsákvarró tű és
 egy éles kiskés.
Húzd fel a kesztyűt!!!(különben hetekig fekete
lesz a kezed :)Átmossuk a diókat tiszta vízzel és 
egy nagy edénybe dobáljuk a kis szártól megszabadított
 és többszörösen, tűvel átdöfött diócskákat.
(Tiszta Woudou gyakornok képző :D)
Nos amikor vége a szurkálódásnak, felöntjük
a dióval teli edényt annyi vízzel,hogy 
azt jól ellepje. Hűvös, lehetőleg fénymentes 
helyre tegyük az edényt, amit az elkövetkező
két hétben, naponta legalább 1 x a kezünkbe
 veszünk, mivel tisztára kell cserélni a 
megbarnult folyadékot! FONTOS!!!
Hopp már el is telt 2 hét...diócskák szép
 fekete színt öltöttek, amikor is utolsó 
hideg vizes fürdőjüket veszik általunk.
A lemosott diókat nagy edénybe helyezzük és 
ráöntünk 2 kg cukrot, bele tesszük a vanília rudat,
reszelt lime héját és kicsavart levét,Puncs 
fűszerkeveréket, és mindezt felöntjük 
annyi vízzel, hogy jól ellepje a diókat.
Felforraljuk- illatos,fűszeres szirup keletkezik
huncut kis lebegő dióink körül.Forrás után én még 
úgy 15 percet hagytam csendesen gyöngyöződni...
elzárjuk az edényünk alatt a lángot és másnap
 megismételjük a forralást-gyöngyöztetést
.
.
.
és másnap
.
.
.
és harmadik napon, amikor már nem lebegnek
a diók sem, az utolsó forralás következik
tiszta üvegekbe merjük az immáron fekete és ráncos
terméseket(pont úgy néz ki mint egy aszalt datolya)
 A megmaradt szirupot újból felforraltam
és szűrőn át az üvegben csücsülő diókra
 csorgattam, de nem teljesen tele!!! Nem ám ! :D
Itt lép be mister RUM a képbe, vele töltöttem meg az 
üvegekből kimaradt kicsiny "űrt". No itt teljesen az 
ízlésedre van bízva mennyi szeszt használsz :)
Nálam a fél liter bőséggel elegendő volt 6 üveghez.
még maradt is...)
Tetőzár a teli üvegekre, tótágasra állítás és 
egy kis pihenőt követően irány a kamrapolc!


Maradt még a fazékban fűszeres, puncsos
szirup amihez szintén hozzá löttyintettem egy
 kis rumot,-hűtőbe vele!(Süteményekbe ízesítőként,
vagy tejszínnel hígítva,egy-két jégkocka
 bele pottyantva, különleges krém likőrként 
is jól funkcionál-teszteltem! :)




Mindezeket a hosszan tartó mozzanatokat
végig csinálva bátran mondhatom -FINOM LETT!
a végeredmény. Lemaradtál? Semmi gond!
-de jövőre ki ne hagyd! Megéri a fáradozást!
 Legközelebb új ízekkel próbálkozom :D
(likőr, ecetes savanyúság, befőtt...)
Az egész zöld dió befőzés egy nagyon megosztó
dolog az ízlelő bimbóknak. Szeretni fogod,
 vagy nem ...ennyi :D



































"Őszi" dzsem...


















Ízek, illatok, színek üvegbe zárása folytatódik...
már nem is tudom hányadik variánsban.
Ezúttal csupa őszi csemegét házasítottam
össze egy üvegbe...



Hozzávalók...


2 kg körte 
2 kg füge
6 db szilva
6 db őszi barack
80 dkg nádcukor
1 citrom leve
1 tk őrölt szegfűszeg
kevéske friss gyömbér,
éppen csak az aroma kedvéért :D
1 cs 2:1 gyümölcs zselésítő






Elkészítés...



Gyümölcsöket alaposan megmosva, megtisztítva, 
darabolva feltesszük főni egy nagy edényben,
ízlésünknek megfelelően citrom levével, frissen
 reszelt gyömbérrel és szegfűszeggel fűszerezve.
Amikor puhára párolódtak a gyümölcsök, kézi mixerrel 
pürésítünk és cukorral tovább ízesítünk.
A zselésítőt a megadott módon és ideg 
főzzük az illatozó mályva színű dzsemünkkel.
csíramentes, száraz üvegekbe töltve, lezárva fejre
 állítjuk,majd a kamra polcra rendezgetve várjuk 
az üveg bontás és kóstolás pillanatát!










Pirítós,rukkola, friss füge szeletek, pirítótt
 idei dió, mozzarella sajt...
 a meleg napsugarakat élvezve kenegettem a 
dzsemet minden egyes sós falatra...
mit mondjak...mennyei élmény...




















"Sárga" dzsem...








A folytonos kísérletezés és próbálkozás megléte, ami
megédesíti egy-egy napomat. No most szó szerint édesíti, 
ugyanis dzsemeket készítek, kis üvegcsékbe próbálom 
bezárvni az elmúlt "Nyár" és a jelen "Ősz" aromáit...
Végtelen egyszerű az elkészítésük és télen milyen
üdítő lesz palacsintára, süteményekbe vagy akár 
vadhúsokhoz kínálva is.



Hozzávalók...

1 közepes sárgadinnye
2 db körte
1 nagyobbacska cukkini
(tisztítva,reszelve)
1 citrom leve
egy darabka frissen reszelt gyömbér
6 db savanykás alma
(tisztítva, reszelve)
1 cs 3:1 gyümölcs zselésítő




Elkészítés...



Cukkinit és az almákat meghámozzuk, lereszeljük
és citrom levével meglocsolva nagy edénybe tesszük.
Körtéket és a sárgadinnye húsát apró kockákra vágva
hozzá adjuk, majd ízlés szerint gyömbért reszelünk bele.
Az egyveleget puhára főzzük és kézi mixer segíztségével
 pürésítjük, a cukorral alaposan átforraljuk.
 Majd egy kevés cukorhoz keverjük a 
zselésítő anyagunkat és a gyümölcs pépben elkeverve 
az előírt ideig forraljuk, csíramentes üvegekbe
mérve 10 percre fejre állítjuk mielőtt a kamra polcára sorakoztatnánk őket.
Pikáns és pimasz...ez a két szó jutott róla eszembe.
Ami szívderítő volt, hogy Dorka az edényben maradt 
dzsemet elmélyülten kanalazva hümmögte...Ez fini anya!!!





















Pisztáciás puszedli...















Szuper áron vettünk friss pisztáciát, így nem is volt
 kérdés, hogy 1-2...3 finomság alappilére legyen :D
Sósan, édesen, pirítva, fűszeresen, bundásan...
amolyan Gombóc Artúr "szindrómám" van olajos
 magvakat illetően(is) Ez egy végtelenül egyszerű, 
de annál finomabb pihe -puha omlós puszedli...
szeressétek, vigyétek!








Hozzávalók...
(~ 40 db)

170 g búza finom liszt
70 g darás liszt
70 g vaj
50 g tejpor
30 g őrölt pisztácia
80 g porcukor
1 tojás
1 kk sütőpor
csipetnyi só


díszítéshez...

pisztácia, mogyoró, mandula,kesudió szemek







Elkészítés...



Sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, tepsit sütőpapírral fedünk.
A tészta hozzávalóiból, lágy tésztát keverünk,majd
vizes kézzel zöld diónyi gombócokat formálunk.
Minden gombóc közepébe 1-1 szem olajos magvat nyomunk
és a forró sütőbe tolva 8-10 perc alatt készre sütjük.
Sütőlemezen hagyjuk hűlni, majd jól záródó dobozba
téve, hosszabb ideig eltartható.





























Serpenyős gyümölcs lepény...















Az ősz színei varázslatosak.Főleg ha ilyen szépen
 zajlik a "vénasszonyok" nyara :D Pár tőkényi szőlönk
sajnos nem adott szép termést,de a füge bokrunk 
immáron másodszor is bővelkedett a mézédes 
lilás héjú gyümölcsöktől. Nos ezeket a szépségeket
egy ételbe házasítottam...és milyen jól tettem!









Hozzávalók...
(2 személyre)

1 ek vaj
2 ek nádcukor
nagy csipetnyi fahéj
150 ml natúr joghurt
2 db tojás
4 ek liszt
csipet só
1/1 kk sütőpor


feltétként...ízlésünknek megfelelő gyümölcsök,
nálam 3 (kis)szem szilva, 2 füge,
5-6 szem szőlő (kimagozva)
tálaláshoz...vanília fagylalt, csipetnyi fahéjjal









Elkészítés...

A tészta hozzávalóit csomómentesen összekeverjük.
...vegyünk két kisebb serpenyőt...az egyikben vajat
 olvasztunk és a gyümölcsöket nádcukorral, csipetnyi 
fahéjjal együtt karamellizáljuk. Majd az előkészített 
tésztát rásímítjuk és kb 3 percig sütjük. Eközben a 
másik serpenyőt is felhevítjük és egy határozott 
mozdulattal átfordítjuk bele a félig már megsült 
lepényünket. Pár perc alatt készre sütjük és 
egy tányérra csúsztatjuk, akár egy omlettet :D
A forró karamellizálódott gyümölcsökre
vanília fagylaltot kanalazunk, fahéjjal hintjük.
Jó étvágyat!!!





















2014-10-06






Mogyoróvajas avokádó mártogatós...







Rendszeresen vásárolok avokádót, ami általában kökeményen csücsül 
az üzletek polcain...hamar a kamrába kerül az almák tetejére és
 pár nap múlva krémes állagot ölt és máris készülhetnek belőle 
üde zöld krémek, vaaaaaaagy egy kis trükköt alkalmazva édesség! :D
 Illatos-zamatos őszi gyümölcsöket még csábítóbbá varázsolhatjuk
ezzel az  -avokádó mártogatóssal. Pillanatok alatt elkészül
és még a gyümölcsöt félre toló gyermek is kapható lesz  eképpen
a vitamin majszolására  :P
Palacsintába kenve és a sütőtökös muffinhoz kanalazva
 is jól működött a csalafintaságom!
Vegyétek-vigyétek és kenjétek !




















Hozzávalók...

1 db érett avokádó
2 ek mogyoróvaj
2 ek méz
1 ek cukrozatlan kakakópor
1 kk instant kávé
1-2 ek tejszín
egy csipetnyi  fahéj








Elkészítés...

A puha avokádót egy magas falú mérő hengerbe kanalaztam,
 majd a többi hozzávalóval együtt, botmixer segítségével krémesre mixeltem. 
A hozzávalók csak egyéni ízlés szüleményei...mndenki alakítsa kedvére, 
de a mártogatós krém kipróbálása nagy szívvel javasolt ! :D
Gyerkőceimnek fel sem tűnt, miféle "zöldségbe" mártogatják a gyümölcsöket!
Már korábban is "kavartam" avokádó alappal pohár krémet,
amit itt találtok...







































2014-10-05









Sütőtökös metélt
pirított mákkal . . .
















Hozzávalók . . .

tésztához...

15 dkg sütőtök püré
(azaz,sült tök turmixolva)
2 egész tojás
~40 dkg liszt
csipet só

150 g darált mák
ízlés szerint porcukor
20 g vaj
















Elkészítés . . . 


Liszthez adjuk a tojásokat , sót és a turmixolt sütőtök pürét.
Rugalmas, jól nyújtható  tésztát kell  kapjunk.
Ha túl kemény lenne kevés vízzel lágyíthatjuk, 
ha pedig túl lágy akkor  lisztet adagolhatunk hozzá.
Kis pihenő után henger alakba sodorjuk, majd szeletekre vágjuk a tésztát,
 majd  nyújtó gép 5 -ös , azután 3 -as fokozatán is átgördítjük...a széles metélt
 vágón végig engedve, üde, sárga tökös tésztánk pompázik az asztalon :D
Hintsünk lisztet készítés közben, nehogy összetapadjanak a tészta csíkok.
Enyhén lisztezett tiszta terítőn szárítjuk, majd papírdobozba téve
 kamrában tárolhatjuk...
Az elkészült "mű" egy részéből, zubogó sós vízben 2 perc alatt kifőzve,
vajon pirított -mákkal szórva, ízletes tészta varázsolódott az asztalra ...
Vigyázzunk a mákot nehogy megégessük a vajas serpenyőben , 
éppen csak hevítsük fel, amíg illatozni nem kezdenek a mák szemek,
majd amikor kihűlt,adjuk hozzá a porcukrot és hintsük a tésztára...!
Jó étvágyat hozzá!