2013-10-22





Céklás húsgolyók . . . 






A céklát már a babilóniaiak és a főníciaiak is nagy mennyiségben termesztették. A népi hagyomány szerint Nagy Károly annyira bízott gyógyhatásában, hogy rendeletben szabályozta termesztését. A görögök Delphoiban céklával áldoztak Apollónak, míg a rómaiak lázcsillapításra használták a céklát, Magyarországon a XVII. században vált ismertté a cékla vörös változata.
A cékla nagy mennyiségben tartalmaz jó vízkötő képességű pektint. Kiváló vérképző, és jól szabályozza a máj anyagcsere folyamatait. Egyes vizsgálatok szerint megakadályozza a daganatos sejtek szaporodását is.Számos vizsgálat bebizonyította, hogy a céklalé segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért bizonyos helyeken kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység esetén. A cékla, A, B1, B2 és C- vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig folsavat, foszfort, ként, nátriumot, káliumot valamint magnéziumot. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek, és várandós anyák is bátran fogyaszthatják.(forrás:HáziPatika)




Hozzávalók . . . 15 db golyóhoz


50 dkg darált marhahús
2 szál zöldhagyma
1 tk olíva olaj
só, citrombors
petrezselyem
1/2 cékla apró kockákra vágva
zsemlemorzsa




Elkészítés . . .


Sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy közepes tepsit sütőpapírral bélelünk, félre tesszük.
Zöldhagymát és a céklát apró kockára vágva a darált húshoz keverjük, petrezselyemmel ízesítjük, sózzuk, borsozzuk és annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy kellőképpen összeálljon a massza. Az olívaolajjal lágyítunk a masszán, valamint megakadályozzuk,hogy a sütőben kiszáradjanak a kis céklás golyóbisok.Sütőbe tolva kb 25 percig sütjük (amíg aranybarna színű lesz a golyók felszíne)Tetszőleges körettel forrón tálaljuk.









Nincsenek megjegyzések: